Beszámoló a HAT-18-01-0180 pályázathoz

1.nap : Reggel 6-kor kezdtük utunkat Erdélybe egy  kényelmes busszal. Erre szükség volt, mert hosszú  utakat jártunk meg. Először a Királyhágóra mentünk, ahol nagyon szép volt a kilátás, mint minden helyen, ahová eljutottunk. Továbbhaladva eljutottunk Tordára, ahol az idegenvezetőnkkel kiegészülve bejártuk a sóbányát ,és a tordai hasadékot is megszemlélhettük .Az utunk Torockóra vezetett. Pazar látvány a székelykő,és sikerült megtalálni a legöregebb házat. Végül Déva, itt volt a szállásunk ahol egy bőséges vacsora után elfoglaltuk a szobákat és elkészítettük a beszámolókat.
2.nap :Reggeli áhítat és reggeli után indultunk Marosillyére, Bethlen Gábor szülőházába, ahol egy rendhagyó  történelem órán vehettünk részt és  megkoszoruztúk emlékhelyét. Majd mentünk Vajdahunyadra,ahol csapatokban fedezhettük fel a várat, itt igazán szükség volt a tájékozódási képességre, de megoldódtak a feladatok.Utána visszatértünk Dévára, hogy megmásszuk a várat,és megtekintettük a Magna Curia palotát.Ezután adtunk egy műsort az itt élőknek, majd egy lány körbevezetett minket azon a Dévai Szent Ferenc helyen ahol élnek. Ott átadtuk a hozott adományokat,és vásároltunk a gyerekek által készített  ajándéktágyakból.Egy városnéző sétát tettünk a kivilágított belvárosban az idősebb alapitványi diákokkal.                                                                                                       3.nap: Reggel buszra ültünk és elindultunk második szálláshelyünkre, Nagyszalontára. Útközben meglátogattuk Siklós várát, majd Aradon a 13 vértanúnak állított emlékművet, a szabadságszobrot, a városházát, majd a belvárosban szabadon nézelődhettünk egy kis időre. Ezután megérkeztünk Nagyszalontára a gyerekotthonba, ahol nagyobb volt a szegénység és a szeretet is, mint Déván.                                                                                                             4.nap:Mielőtt elindultunk volna haza, megnéztük Nagyszalontán a Csonka-tornyot és a református templomot. Ezután Nagyváradra mentünk, ahol a belvárosban megnéztük az összes jelentős szobrot és építményt. Ezek után még megnéztük a római katolikus székesegyházat, ami belülről gyönyörű volt. Ezek után indultunk haza.

Hozzászólások