Matematikai Játékok Műhelye

MATEMATIKAI JÁTÉKOK MŰHELYE” az NTP pályázatának keretében

A Nemzeti Tehetség Program 2016 tavaszán jelentette meg pályázati felhívását

 „A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása” címmel, melyre a 60 ÓRÁS, TANÓRÁN KÍVÜLI KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM A MATEMATIKÁBAN KIEMELTEN TEHETSÉGES 5-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA (NTP-KKI-16) kiírt kategóriában intézményünk a Tompa Mihály Református Általános Iskola is pályázott.

            A sikeresen megnyert pályázat eredményeképpen intézményünkben a 2016-17-es tanévben megvalósul a „MATEMATIKAI JÁTÉKOK MŰHELYE”.

            A foglalkozások során a 10 felső tagozatos tanuló fejtörőket, logikai feladatokat old meg, papírkonstrukciókat készít, játszanak ördöglakatokkal, táblajátékokkal, geometriai testeket építenek papírból, illetve ZOMETOOL készletekből. A foglalkozásokat Suga László matematikatanár vezeti.

A program során tehetséggondozás témájában előadások valósulnak meg, melyre szülőket és pedagógusokat egyaránt várunk.

Más tehetségpontokkal is felvesszük a kapcsolatot, hiszen 2017 márciusában a Tehetségnapon vetélkedőre hívjuk és várjuk a tehetségpontok diákjait és pedagógusait is.

A programokat színesíti egy kétnapos budapesti és egy egynapos egri kirándulás is.

Az elnyert keretösszeg: 1 737 000 Ft

Hozzászólások