Tompa Mihály
(Rimaszombat, 1817. szept. 28. - Hanva, 1868. júl. 30.)
[református lelkipásztor, költő a Magyar Tudományos Akadémia tagja]

Tompa Mihály a reformkor népi-nemzeti irányzatának költője egy csizmadia és cselédlány gyermekeként, a mai Szlovákiában található Rimaszombaton látta meg a napvilágot. Gyermekkorában a Borsod vármegyei Igriciben nevelkedett apja szüleinél, ahol tanítója korán felismerte tehetségét.

1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanulhatott. 1838-ban kezdte felsőbb tanulmányait. 1844-ig bölcseletet, jogot és teológiát hallgatott. Időközben hosszabb-rövidebb ideig nemesi családoknál nevelősködött, annak érdekében, hogy továbbtanulása költségeit fedezni tudja. Az iskola után a Péchy fiúk nevelője volt Eperjesen, ekkor ismerkedett meg Petőfivel, aminek hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé.

1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott, ekkor Petőfi felvette az általa szervezett "Tízek Társaságába". Petőfivel barátsága azonban 1848-ban megszakadt, mikor Pesten jogot hallgatott. Szülőföldjének egyik kis faluja, Beje ekkor hívta meg papnak. Miskolcon letette a papi vizsgát és szeptember végétől látta el a hivatalát.

Ekkora már jelentős irodalmi hírnévre tett szer, "Népregék és mondák" című verseskötete, mely 1846-ban jelent meg és jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. Időközben rendszeresen publikált az 1848-as forradalom után indult, "Nép Barátja" című lapban. Lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét. 1848 őszén a Gömör-vármegyei nemzetőrökkel együtt vonult be, s mint tábori pap részt vett a schwechati ütközetben is.

1849 április közepétől Bejéről Kelemérre ment papnak. Még ebben az évben, májusban elvette feleségül Soldos Emíliát, egy Gömör vármegyi birtokos lányát. Ezután szólalt meg költészetében a családi élet örömeinek és gondjainak témája. Feleségétől két gyermeke született, de mindekettő meghalt. 1851 szeptemberétől, haláláig Hanva község lelkipásztora volt. A szabadságharc bukása után eleinte nyíltan fejezte ki a nemzeti fájdalmat, de amikor A gólyához című verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték és falujába internálták, a cenzúra nyomása arra késztette, hogy rejtett értelmű költeményekben szóljon az elnyomott nemzetéhez.

Arany Jánoshoz élete végéig meleg barátság fűzte. Utolsó éveiben is két fiát gyászolta, betegsége miatt pedig napjai folytonos panaszok közt teltek, miközben a halálra való készülődéssel volt elfoglalva. 1868-ban, pár hónappal halála előtt, a Magyar Tudományos Akadémia nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát.

/Tompa Mihály emlékműve a felvidéki Hanván/